Megvolt a negyedik kezelés, elvileg ez egy 5 napos kezelés, de nekem összesűrítették 4 napba. Érdekes volt, hogy a szobatársam is ezt kapta, így volt kivel összehasonlítani. Én szerdáig jól bírtam, ő egész végig. Mivel a kezeléseket 21 naponta kapjuk, és minimum kettőt maximum hatot adnak,  nagy valószínűséggel még találkozunk, össze tudjuk hasonlítani a mellékhatásokat, egyébként messze-messze ő volt eddig a legjobb szobatárs.

Szerdától már nagyon gyenge voltam, pedig Niki minden nap bejött és hozott ennivalót. Ez nagyon sokat számított, kb. olyan érzés volt enni az otthoni ízeket mikor a L’ecso című mesében a rettegett étel kritikus megkóstolja a patkány által ízesített ratatoilt, fantasztikus. Még most is érzem a tésztasaláta vagy a túrós tészta ízét! A kórházi kosztot ilyenkor nem tudom megenni a reggel és vacsora az egyszerűen nem jó (tea, kávé jó), az ebédet meg tönkreteszi a környezet meg kórházi folyosókon történő zötykölődés.

Egyik nap meglátogatott egy barátom, ami nagyon jól esett, mindig vidám, mindig történik vele valami 😊, így aztán volt miről beszélgetni.

Csütörtökön hazaengedtek a kórházból, de azért otthon sok hasznomat nem venni, én is egy óriáscsecsemő voltam szombat estig. Most a mellékhatások rosszabbak, jobban kijönnek, több gyógyszert kell szedni és a folyamatos hőemelkedéssel is küzdök. A hőemelkedés önmagában elviselhető, de láz esetén már vérkép kontroll kell, ami minimum egy utazás + várakozás, de inkább több. Fizikailag is annyira gyenge vagyok, hogy a szobák között tudok maximum túrázni, de van, hogy ilyenkor is meg kell pihenni. Szerencsére Nikinek végig volt segítsége ezekben a napokban, mert a babák körül nem nagyon tudok segíteni, örülök, ha magamat ellátom ezekben a napokban. Azt is érzem, hogy nem megy úgy a visszaerősödés, ahogy eddig, lelassult és ezt nem csak a közérzetemben, hanem a vérképen is látszik. Nagyon bízom benne, hogy ez az új kezelés hatékonyabb lesz, mint az előző típusú volt.

A múlt hetem elég rosszul sikerült a betegség szempontjából, a CT nem mutatott jelentős javulást és ennek kommunikálása is elég szarul sikerült. Hétfőn volt a CT és akkor volt egy kis beszélgetés is a dokival, hogy-hogyan tovább még az őssejtlevétel is szóba került. Azt beszéltük meg szerdai kontrollra meglesz az eredmény, akkor eldönti, hogyan tovább. Szerdára nem lett eredmény, így csütörtökön be kellett jönnöm, mondván, hogy akkora majd kiderül mit teszünk. Egy óra osztályon történő ücsörgés után küldtek át a doki rendelésére, hogy sugárkezelés lesz. Örültem, mert jóval kevesebb a mellékhatás, mint a kemónak. Erre doki közli, hogy nem lehet mégsem sugárkezelés a tüdőben lévő áttétek miatt így ma nem is lesz kezelés, hétfőn jelentkezzek az osztályon.

Nem érzem jól magam a fentiek miatt, elképzeltem a gyógyulásom, hogy lesz maximum négy kemoterápiás kezelésem, elmúlik a tumor, leszedik az őssejteket, megerősödők és az egész csak egy rossz emlék lesz. Sajnos biztosan kerülnek már most vargabetűk ebbe a történetbe. Az új kezelés – mint ma (hétfőn) kiderült – 5 napos, mellékhatások erősebben jelentkeznek és a sok kemoterápia miatt biztosan kelleni fog vérátömlesztés is. Ebből a kezelésből minimum kettőt kapok, de maximum hatot adhatnak neve R-IGEV.

Az ikrek szépen gyarapodnak, Miksa már elérte, Endre pedig súrolja 10 nap után a születéskori súlyát, ügyesen esznek, alszanak és kakilnak 😊. Fruzsit megviseli a változás, nagyon látszik rajta, hogy nem tetszik neki a szülein való osztozkodás, de kellő szelídítéssel odacsalogatható egy-egy ölelésre. Szerintem nem lesz ezzel gond, nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott velük…

Két újdonság is történt a héten, megszülettek az ikreink 😊, Endre 3000g, Miksa 2440g, ez a súly ikreknél nagyon jónak számít, ezer köszönöt és dicséret Nikinek, hogy ezt ilyen szépen meghízlalta őket és egészségben kihordta.  Jó volt végre egy másik fajta kórházba járni, kézbe fogni és látni a kis pöttöm srácokat, hallgatni a sírásukat rengeteg energiát adott.

Kedden voltam vérképkontrollon, aminek az eredménye nem volt túl jó, így tovább kellett adnom az injekciókat és berendeltek még egy kontrollra péntekre. Eddig Niki adta az injekciókat, de megint legyőztem egy félelmemet és most már magamnak is be tudom adni! A pénteki vérkép se lett túl fényes, így szombatra is visszarendeltek, mert ha nem javul vagy tovább romlik, akkor vérátömlesztésre lesz szükség, azaz trafóra. Ez a szombati visszarendelés azért is szívás, mert Niki ma jöhetett volna haza a kórházból és szerettem volna én hazavinni őket. Szerencsére anyósom beugrott a helyemre, de most ahelyett, hogy Niki és az ikrek mellett lennék, itt ülök az onkológián és várok a véreredményemre, amit saját kezűleg vittem a laborba, az egész osztályéval együtt. Egyébként csak egy óra múlva gyűjtötték volna be őket…  

Szerintem nehéz elképzelni, hogy mit csinál a beteg amikor nem dolgozik, így leírom, hogy az onkológián töltött idő, hogy alakult és alakul az elmúlt és a következő napokban:

Kedd 4,5 óra vérkép kontroll, effektív az onkológián töltött idő 10 perc 8:45-12:15-ig – Pozitron Központ 5 perc, PET-CT eredményeket el kellett hozni

Péntek 4 óra vérkép kontroll, effektív az onkológián töltött idő 10 perc 8:00-12:00

Szombat(frissítve), (4 óra) – 10 perc. Ha szerencsém van 1,5 óra, ha nincs szerencsém és kell a vér, akkor a kiszállítás 3 óra, a vér melegítése 1,5 óra, amíg betöltik 1,5 óra.  (megúsztam a trafót így csak 8-12-ig voltam) 

Hétfő vérkép kontroll kb. 4 óra, Őssejtlevétel beszélgetés kb. 30 perc, CT 3 óra, összesen 7,5 óra

Szerda teljes kontroll 4 óra, effektív az onkológián töltött idő

Csütörtöktől szombat estig vagy vasárnapig kezelés (ha egyáltalán a gyenge vérkép miatt ez lehetséges lesz)

Kb. ez a táncrend, szóval az élet nem habostorta, hogy a fene egye meg :).

Itt ugye az utazásról, parkolásról nem is esik szó, még szerencsére tudok többnyire egyedül autóval járni, a vonat sok ember miatt tiltott, az autó meg jóval drágább, a parkolásért is fizetni kell. Itt kell megjegyeznem, hogy megbüntettek kedden mert lejárt a parkolójegyem és nem vettem észre, így csak egy óra múlva indítottam újra a parkolást. Méltányosságból kértem a parkolódíj elengedését és legnagyobb meglepetésemre elengedték!!!

Még nem tudom a mai vérkép eredményét, de mindenképpen érdekes elgondolkodni, hogy egy másik ember vérét megkapja az ember. Egyetem alatt sokszor adtam vért, de véradás után mindig rosszul lettem, így amikor dolgozni kezdtem már nem adtam, mert nekem az egész napomat agyonütötte a véradás. Annyira jó, hogy vannak emberek, akik szabadidejüket vagy munkaidejüket (😊) feláldozva adnak vért és így tudnak segíteni azoknak, akik rászorulnak, én ezt a TB helyében sokkal jobban ösztönözném, mint egy sör vagy csoki, amit annak idején kaptunk.

Tegnap szűk baráti körben megünnepeltük az ikrek születését, egy sört engedélyezett az orvos és felhívta a figyelmemet a fejsérülések elkerülésére(!), ugyanis ezzel a vérképpel az akár végzetes is lehet. Jelentem az akció sikeres volt, van teje Nikinek!

Kezdhetném ugyanazzal, mint múltkor, csak kicsit rosszabb a vérkép, kicsit kisebbek a tumorok, de igazából nem is tudunk mást vagyis csak a vérképp lett rosszabb. Megkérdeztem a doktor urat, hogy hogyan is állunk, ő hogyan értékeli a múltkori PET-CT-t. Vegyes – válaszolta. Kisebb a tumor mint volt és a tumorok aktivitása is csökkent, de nem annyival amennyire várta volna. Mennyire ráéreztem erre, anélkül, hogy mondta volna. Ezért is kért még kiegészítő kezelést pluszban, hátha az meggyorsítja a gyógyulást.

Kérdeztem arról is, hogy mi várható, hogyan folytatódik a kezelés, mert mindjárt itt a negyedik kemoterápiás kezelés, a tumor meg még túl virgoncnak tűnik az utolsó PET-CT alapján. Kezelésről-kezelésre vizsgálják felül a terápiát, így nem tud semmit mondani arról, hogy miképp folytatódik kezelés. Tiszta agilis módszertan, mindig csak a következő lépésre lövünk és persze logikus is az egész, csak baromira nehéz elfogani. Mindig is nehezen viseltem a bizonytalanságot, hát most itt van dögivel :(, jó kis lecke mondhatom.

Niki szerint a labor alapján a vérképem is egyre rosszabb, ő már adna egy kis vért is nekem, hogy javítsa a vérképet. Doki egyelőre csak serkentő injekciókat ad. A vérképzés nagyon érdekesen működik, kezelés után a közérzetem most viszonylag gyorsan javult, de hétvégére jelentősen elromlott az állapot. Szerencsére ettől még Nikivel együtt be tudtunk menni a Szent Imrébe (ott fognak holnap születni az ikrek), utána be tudtam menni egyedül elintézni a labort, majd a munkahelyre aztán összeszedtem Hannát és anyut is.

Mondjuk most már nem sok kedvem van már semmihez, jól elfáradtam ennyitől is. Ma a laborban kritikus állapotok uralkodtak. Háromnegyed kilenc körül értem be és amikor sorszámot húztam, kiderült, hogy kb. 120 ember van előttem. Két óra alatt kerültem sorra, majd amire elkészült az eredmény az is volt még egy óra. Általában legkésőbb 11-re szoktam végezni, most negyed egyre sikerült.

Jövő hétfőn megint lesz sima CT, ezt megelőzően átbeszéljük az orvossal az őssejt levételt is. Kíváncsi leszek.

De most Nikire és az ikrekre fókuszálok, holnap reggel császármetszéssel megszületnek a fiaim! Életem egyik legnagyobb élménye vár rám!!

Már jó régen nem írtam, mert kb. nagyjából jól vagyok. Kicsit gyenge a vérképem, de nem vészes, de azért érzem is, meg látszik is(sápadt vagyok). Most újra a kórházban fekszem, a harmadik kezelésre várva, megvan a PET-CT eredménye, ami azt mutatja, hogy működik a kezelés. A tumor kisebb, az aktivitás csökkent, de én kicsit többet vártam. Persze az is lehet, hogy én voltam túlzottan optimista és nagyon bíztam, hogy három ilyen típusú kezelés elég lesz. Mondjuk a dokik még semmi konkrétat nem mondtak, Niki kérte el a leletet, illetve ismerős orvos is azt mondta, hogy ennek örülni kell, ez egy jó eredmény. De ebből azért nekem az látszik, hogy lesz negyedik kezelés, ami még minimum plusz három hét a steril szobáig.
Megy a gondolkodás, a steril és félsteril szobás időszakról is.  Tök jó, hogy Nikinek sokan felajánlották segítségüket, mert én egyrészt nem leszek otthon, utána meg nem érhetek senkihez. Még belegondolni is fáj, hogy nem ölelhetem meg sem a feleségem, sem a gyerekeim. Vagy nem fogok tudni nekik segíteni. Otthon leszek, de mégsem leszek otthon. Biztosan nagyon nehéz lesz. Fruzsi lesz valószínű a legnehezebb eset, mert elég nehéz elmagyarázni egy kétévesnek, hogy apához nem lehet most hozzábújni.

Hurrá, túl vagyok a második kezelésen! Most csütörtökön időben indult el a kezelés és így szombat este már haza engedtek. A látogatók kicsit korábban érkeztek, az infúzió még csepegett, de Niki kicsit tuningolt az infúzió adagolón így nem kellett olyan sokat várniuk :). Hú de nem szeretem, ahogy az ember érzi, a hideg infúzió folyik az ereimbe. Kivették a kanült és már indultunk is haza, Niki és majdnem születésnapja alkalmából öcsém támogatott ezúttal. Az első kezelés mindig valamilyen “kábítószerrel” indul, engem már csütörtökön úgy sikerült kiütni, hogy nagyjából vasárnap itthon tértem magamhoz.

Eddig a sors nem volt kegyes szobatársakkal kapcsolatban, mondjuk az előző nem volt egy beszélgetős, a mostani viszont folyton beszélt, sose tudtam, hogy kihez :). Nem zavart se a beszéde se az amennyire horkolt (pedig eddig totál rekorder), mert totál KO voltam. Ezek nem ismerkedős kórtermek, legalábbis nekem biztos nem, inkább az a nehéz, hogy ezek az emberek már régóta küzdenek, valami hasonlóval és nem tudnak kikeveredni belőle, megkeseredtek, belefásultak a küzdelmeikbe. Nehéz, ahogy az is nehéz, ha a hírekben csak annyit látok, hogy egy híres ember NHL-ben hal meg 😦

Sok dolog eszébe jut az embernek mikor fekszik és nem tud semmit csinálni, most sokat gondoltam azokra akik már nem élnek, és hogy mit jelent ez számomra vagy a többi szerettük számára. Talán eddig nem is értettem vagy nem is gondoltam így végig, de a halállal nem egy embert veszítünk, hanem sokkal inkább az illetővel lehetséges közös jövőnket, a közös élményeket, amelybe belegondolva sokkal fájdalmasabb a szeretett elvesztése.

Mostanra a kezelés utóhatása már csak a rossz szájízben és a gyengeségben mutatkozik meg (meg persze az injekciók). Remélhetőleg hétvégére sikerül újra összeszedni magam. A legfontosabbat kifelejtettem, a tumor a dokik meglátása szerint belülről haldoklik, a tumort jelző indikátor a felére csökkent. Május végén megyek PET-CT-re ahol kiderül, mi is a pontos helyzet. A korábban vett csontvelő minta is tiszta, így remélem, hogy a csípőmet se furkálják a továbbiakban.

Ma, május 2.-án volt az első CT kontroll, 17:00-ra kellett mennem és 19:30-ra már végeztem is. Az egyik beteg azt mondta, hogy ő már kapott 23:00-ra is időpontot..

Normál esetben ilyenkor nem mondanak semmit, a leletet megkapja pár nappal később a kezelőorvos és ő közli a beteggel, hogy mi a helyzet, de mivel itt utoljára augusztusban voltam és az augusztusi felvételen nem volt tumor, az ügyeletes doktor odajött hozzám és rákérdezett, hogy tudom-e mi van a mellkasomban. Gyorsan tisztáztuk, hogy tudom, sőt már kezelés alatt állok. A jó hír annyi, hogy talán már az első kezelésre reagált a tumor, mert ő 1-2 cm-rel kisebbnek látja, mint a korábbi PET-CT felvételen.

Van egy érdekes cikk a váró falán, ami azt írja, hogy az az EMI alkotta meg a CT prototípusát 1971-ben, amely (korábban) a Beatles lemezeit is kiadta. A sikeres lemezkiadásból befolyó pénzre is szükség volt a fejlesztésekhez.

Szóljon itt a cikkben idézett szám 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=2Q_ZzBGPdqE

A kemoterápia mellékhatásai szerencsére minimálisak, a vérképem gyenge volt ezért még a fehérvérsejtek képzését segítő eredeti 5 injekcióról 7-re növelte a doktor úr az adagot, de azokból az utolsót kedden kaptam. Egyedül a torkom fáj meg köhögök, mintha állandóan meg lennék fázva – biztos ezért hívják a kezelést R-ICE-nak.. haha.

Vasárnap hazaengedtek a kórházból, az első kemoterápia véget ért, és az első vérkontrollon is túl vagyunk (Ez csak ma volt). Ez még semmi eredményt nem mutat, de szerintem itt nem is lehet még sok mindenre számítani, május 2.-án lesz CT, ott derül ki mennyire hatásos a kezelés. Érzékelhető mellékhatások persze voltak, gyakorlatilag teljes KO, szombat reggeltől, mind fizikailag, mind szellemileg semmire sem voltam képes, gyakorlatilag egész nap aludtam vagy nyitott szemmel feküdtem, nem is emlékszem sok mindenre. Niki jött be értem vasárnap és szinte a kórterem ajtajába állt be az autóval, szerencse, hogy volt hely mert nem is tudtam volna többet gyalogolni annyira le voltam gyengülve. Mindezt két nap alatt. Enni se tudtam már szombat óta. Az első életjeleket hétfő este sikerült kipréselnem magamból, mikor öcsém átjött , hogy lenyírja a füvet, vele beszélgettem egy 20 percet.

Ma(kedd) reggel be kellett mennünk újra, mert csak ideiglenes zárójelentéssel engedtek el, mivel a hétvégén nincs labor. Az utcán leparkolva, majd a kontrollra igyekezve Csomolungmaként magasodott elém a domb, amit a 8-as épülethez tartó bejutáskor és kijutáskor meg kellett másznom. Visszafele az autóig nem is tudtam visszamenni, Niki ment egy kört és úgy vett fel. Nem volt jó érzés ennyire gyengének, kiszolgáltatottnak lenni. Ez nem olyan fáradtság, mint amikor az ember életerős is nagyon elfárad, mert az jó, ez vhonnan máshonnan jön, más az érzés is. Ez a betegség, vagy a gyógyszerek okozta rossz fáradtságérzés, még az ember agya is belezsibbad.. és semmi jó nem társul hozzá. Később, ebédre viszont már rendesen tudtam enni, minimális a hányinger, és ülve, fekve egész jól elvagyok, úgy érzem rohamosan javul az állapotom :)(mindezt reggeltől estig).

Ma volt Niki nőgyógyásznál, ahova én nem tudtam bemenni, mert annyira gyenge voltam(reggel volt a kontroll után), viszont az ikrek 1400,1300 grammosak, szépen fejlődnek!

A hét gyorsan eltelt, már elég szarul éreztem magam, de azt gondolom ez a stressz a rák meg egy összeszedett felső légúti fertőzés összhatása. Szerdán mintát vettek a csontvelőből, hogy megvizsgálják, oda nem terjedt-e át a rák. Vörös vérsejteket termelő csontvelő felnőtt emberekben már csak a lapátos csontokban van, ilyen például a medencecsont. A mintavétel kb. 10 perc, helyi érzéstelenítéssel belefúrnak a csontba, egy miniatürizált kútfúróval, amivel kb. 2-3 cm ceruza vastagságú csontvelőt vesznek ki. A művelet során érezni, hogyan feszül meg az egész medencecsont, inkább kellemetlen, mint fájdalmas. Amikor viszont a kiszívás folyik, az nem jó érzés kb. mint Harry Potterék világában a dementorok kiszívják az életerőt fáj is meg érezni ahogy veszik el az embertől ami hozzá tartozik. Az érzéstelenítés után fáj is a heg, másik oldalon tudtam csak aludni. Ma újra itt vagyunk, már lassan három órája. Persze a reggel vérvétellel indul, megkaptam a szobámat, de a kezelés még három órával a megérkezés után sem indult el. Senki nem vágyik a kemoterápiára, de ha az embert megvárakoztatják .. már már azt kívánja, hogy kezdődjön már el.

Megvolt az első nap, így véglegesedett, hogy az R-ICE kezelést fogom kapni. Mi jut eszébe az embernek erről? Jég, whisky, ice-ice baby arról meg a tényleg említésre méltó Queen szám, ahonnan szerintem az elejét lopták. https://www.youtube.com/watch?v=a01QQZyl-_I

Az R-ICE egy bevett protokoll a visszaesett betegeknél, egy betűszó, a gyógyszerek kezdőbetűiből adódik össze, a lényeg, hogy általában a kezelés három napos, majd 3 hét szünet következik.  https://en.wikipedia.org/wiki/ICE_(chemotherapy) Persze az a három hét lehet, hogy négy a szervezettől is függ. Így most reggel, még infúzió nélkül gépelek mert délután kettőtől este 10-ig be voltam kötve, igaz az utolsó órákban már csak sima “sós víz ” csepegett belém.

Ja igen, az első nap főleg immunterápia, bár elég gyengék erre a válaszreakciók, (ami sajnálatos, mert ennek van a legkevesebb mellékhatása) azért ezt is tolják. A mellkasi nyomásom szinte teljesen eltűnt, talán tényleg sikerült megnyugodnom, lement a stressz.

A kórházban elfogadhatóak a körülmények, nem egy 5*-os szálloda, de elviselhető. Mondjuk fél óráig úgy volt, hogy egyedül leszek a szobában, de aztán egy másik visszaeső mellem került. Nem élünk túl nagy társadalmi életet.

Még ami eszembejutott, szerintem nagy éket ver a betegek és az orvosok közé az orvosi szaknyelv. A doki kedvesen és érthetően próbálja a betegnek elmagyarázni, hogy mi a helyzet, de általában ezt orvosi szaknyelven teszi, hiszen kollégáival csak ezt a nyelvet beszéli, de így a beteg nem sokat ért a beszédéből. A bátrabbja visszakérdez, a kedves doki válaszol, de a kevésbé kedves már nem biztos. Van értelme a szaknyelvnek, nem vitatom, de vajon jó ötlet a latinhoz ragaszkodni? Mi lenne, ha megreformálnánk angolra, mint ahogy az IT-ban kialakult. Valószínűleg sokkal széles körben lenne értelmezhető az orvostudomány, a hozzá kapcsolódó kutatások, így több tudós ember tudna vele foglalkozni… Vagy a mai világban, ahol egy jó kis mesterséges intelligencia értelmezi az adatokat már nincs értelme ezeknek a reformoknak? Vagy pont fordítva, már az általános iskolában meg kellene tanulni, hogyan működik a testünk, milyen betegségekre számíthatunk, hogyan beszéljünk az orvosokkal, hiszen vannak olyan emberek, akik ekkor járnak utoljára iskolába. Vagy akár arról, mikor kit kell hívni és nem a mentőre gondolok, melyik szakorvoshoz kell beutaló, mikor menjünk a balesetire és mikor a kórházba vagy a körzeti orvoshoz stb. Szerintem mindenképpen érdemes lenne elgondolkodni ezen, mert sokszor tényleg nem egyértelmű mit kell csinálni, és hogy honnan lehet beszerezni ezeket az információkat.

A PET-CT eredménye a vártnál hamarabb elkészült (ehhez kellett egy telefon, köszönjük szépen) így már pénteken (2019.04.12) a dokinál voltunk(Kösz Niki). Az eddig kezelt 80! ugyanilyen betetséggel küzdő beteg közül én vagyok a második visszaeső.. sosem szerettem a kivételezést, pláne nem így. Áttétek vannak herén, mellkason és a hasban is, ezek az álmoskönyv szerint nem jelentenek jót.

Így a doki intenzív kemoterápiát és őssejttranszplantációt írt elő. Az intenzív kemoterápia csütörtökön (2019.04.18) kezdődik, erről annyit tudok, hogy négy napon keresztül infúzión fogom kapni a kezelést és ezt 3 vagy 4 hetente megismétlik attól függően milyen gyorsan áll helyre a vérképem. Előtte vesznek a csipőmből egy kis csontvelőt, hogy ellenőrizzék, hogy ott minden rendben van-e.

Ha sikerül legyőzni a rákot, akkor következik az őssejttranszplantáció, ekkor a saját rákmentes őssejtjeimmel építik újra az nyirok és immunrendszert. Lesz egy nagy kemo már a Szent Lászlóban és utána bemegyek egy steril szobába, ahová nem juthat be bacilus vagy vírus, mert ebben az állapotban bármilyen kis fertőzés végzetes lehet. Ha az immunrendszer elkezd újraépülni, utána hazaengednek egy ún. félsteril szobába. Ebben a szobában csak én tartozkodhatok, naponta fertőtleníteni kell és csak minimális bútorzattal rendelkezhet. Ez a szobafogság kb. 90 napig tart majd. Ki lehet idővel merészkedni, maszkban és cérnakesztyűben, de ez is limitált.

A központi daganat nagy, ugyanott van ahol a régi, de már nagyobb kb. akkora mint egy 8 dl-es tejeszacskó, és most már érzem is. Köhögök és nyomja a mellkasomat. Sehogy se jó. Szar az általános állapotom, bár még pénteken a munkahelyemen egész jól voltam. Sokat számít az, hogy talán az ember itthon sokkal jobban elengedi magát. Szegény családtagok :(.

A sok szarság között, azért rengeteg jó is ér amiért nagyon hálás vagyok. Sokan ajánlották fel segítségüket, mindenki próbál abban segíteni amiben tud.