A hét gyorsan eltelt, már elég szarul éreztem magam, de azt gondolom ez a stressz a rák meg egy összeszedett felső légúti fertőzés összhatása. Szerdán mintát vettek a csontvelőből, hogy megvizsgálják, oda nem terjedt-e át a rák. Vörös vérsejteket termelő csontvelő felnőtt emberekben már csak a lapátos csontokban van, ilyen például a medencecsont. A mintavétel kb. 10 perc, helyi érzéstelenítéssel belefúrnak a csontba, egy miniatürizált kútfúróval, amivel kb. 2-3 cm ceruza vastagságú csontvelőt vesznek ki. A művelet során érezni, hogyan feszül meg az egész medencecsont, inkább kellemetlen, mint fájdalmas. Amikor viszont a kiszívás folyik, az nem jó érzés kb. mint Harry Potterék világában a dementorok kiszívják az életerőt fáj is meg érezni ahogy veszik el az embertől ami hozzá tartozik. Az érzéstelenítés után fáj is a heg, másik oldalon tudtam csak aludni. Ma újra itt vagyunk, már lassan három órája. Persze a reggel vérvétellel indul, megkaptam a szobámat, de a kezelés még három órával a megérkezés után sem indult el. Senki nem vágyik a kemoterápiára, de ha az embert megvárakoztatják .. már már azt kívánja, hogy kezdődjön már el.
Megvolt az első nap, így véglegesedett, hogy az R-ICE kezelést fogom kapni. Mi jut eszébe az embernek erről? Jég, whisky, ice-ice baby arról meg a tényleg említésre méltó Queen szám, ahonnan szerintem az elejét lopták. https://www.youtube.com/watch?v=a01QQZyl-_I
Az R-ICE egy bevett protokoll a visszaesett betegeknél, egy betűszó, a
gyógyszerek kezdőbetűiből adódik össze, a lényeg, hogy általában a kezelés
három napos, majd 3 hét szünet következik. https://en.wikipedia.org/wiki/ICE_(chemotherapy)
Persze az a három hét lehet, hogy négy a szervezettől is függ. Így
most reggel, még infúzió nélkül gépelek mert délután kettőtől este 10-ig be
voltam kötve, igaz az utolsó órákban már csak sima “sós víz ”
csepegett belém.
Ja igen, az első nap főleg immunterápia, bár elég gyengék erre a
válaszreakciók, (ami sajnálatos, mert ennek van a legkevesebb mellékhatása)
azért ezt is tolják. A mellkasi nyomásom szinte teljesen eltűnt, talán tényleg
sikerült megnyugodnom, lement a stressz.
A kórházban elfogadhatóak a körülmények, nem egy 5*-os szálloda, de
elviselhető. Mondjuk fél óráig úgy volt, hogy egyedül leszek a szobában, de
aztán egy másik visszaeső mellem került. Nem élünk túl nagy társadalmi életet.
Még ami eszembejutott, szerintem nagy éket ver a betegek és az orvosok közé az orvosi szaknyelv. A doki kedvesen és érthetően próbálja a betegnek elmagyarázni, hogy mi a helyzet, de általában ezt orvosi szaknyelven teszi, hiszen kollégáival csak ezt a nyelvet beszéli, de így a beteg nem sokat ért a beszédéből. A bátrabbja visszakérdez, a kedves doki válaszol, de a kevésbé kedves már nem biztos. Van értelme a szaknyelvnek, nem vitatom, de vajon jó ötlet a latinhoz ragaszkodni? Mi lenne, ha megreformálnánk angolra, mint ahogy az IT-ban kialakult. Valószínűleg sokkal széles körben lenne értelmezhető az orvostudomány, a hozzá kapcsolódó kutatások, így több tudós ember tudna vele foglalkozni… Vagy a mai világban, ahol egy jó kis mesterséges intelligencia értelmezi az adatokat már nincs értelme ezeknek a reformoknak? Vagy pont fordítva, már az általános iskolában meg kellene tanulni, hogyan működik a testünk, milyen betegségekre számíthatunk, hogyan beszéljünk az orvosokkal, hiszen vannak olyan emberek, akik ekkor járnak utoljára iskolába. Vagy akár arról, mikor kit kell hívni és nem a mentőre gondolok, melyik szakorvoshoz kell beutaló, mikor menjünk a balesetire és mikor a kórházba vagy a körzeti orvoshoz stb. Szerintem mindenképpen érdemes lenne elgondolkodni ezen, mert sokszor tényleg nem egyértelmű mit kell csinálni, és hogy honnan lehet beszerezni ezeket az információkat.
Legyozlek NHL 