Körülmények

Mi történt velünk közvetlenül a kontrollvizsgálat előtt, miért is volt ez nagy pofon az élettől.

Gyermeket szerettünk volna, de ez a kemoterápiás kezelések miatt nem volt lehetséges természetes úton, ezért a lombikprogramba vágtunk bele. Úgy számoltunk ha elkezdjük augusztusban februárra talán lesz belőle valami. Az állami út nem játszott mert az teljességgel kiszámíthatatlan, több éves a várakozási sor és annyit az én korom miatt nem szerettünk volna várni. Az első vizsgálatok után kiderült, hogy feleségemnek ciszták vannak a petefészkén, ez normálisnak is tekinthető, de lombik program esetén amikor extra hormonokkal stimulálják a nők hormonális rendszerét akkor már annyira nem jó. Kapott erre orvosságot, viszont ez a szer más helyeken a lombik program előkészítését szolgálja. A doki úgy látta, hogy ha már elkezdte a gyógyszerezést akkor egy füst alatt levezényli a lombik előkészítését és a beültetését is. Az eredmény lent látható.

Mindkét zigóta megtapadt így gyermekeim száma hirtelen megduplázódni látszott, vagy inkább azt mondom záros határidőn belül meg fog duplázódni, most már nincs is olyan messze ez az időpont.

A kormány bejelentette a babaváró programot amivel 10 millióval támogatná meg a fiatal gyermekvállaló házasokat. Erről persze mi lecsúszunk mert a babák július előtt születnek, de véleményem szerint ettől ez még az ingatlanpiacnak ad egy jó kis lendületet. A jelenlegi ház nem ideális négy gyermek elhelyezésére, még úgy sem, hogy ha a legnagyobb lányom, aki az első feleségemtől született, csak minden második héten van itt. Így úgy döntöttünk megpróbálunk elköltözni.

Az eredeti terv szerint nem ikrek születtek volna és azután vágtunk volna bele, bármilyen költözésbe, ha már Niki visszament dolgozni.

Egy barátommal a vonaton beszélgetve jött az ötlet, Biatorbágy, majd leszűkült az új építési házakra, hogy a CSOK-ot is igénybe tudjuk venni. Végül belevágtunk.

Időközben kiderült, hogy a munkahelyem nem tart rám tovább igényt, amit teljességgel megértettem, hiszen nem tudtak olyan munkát biztosítani amit igazán szerettem volna csinálni. Elkezdtem azon gondolkodni mit szerettem legjobban csinálni az elmúlt 20 évben a munkaerőpiacon és ilyen munkát kezdtem el keresni. Óriási szerencsével sikerült megcsípni az állomállást, gyakorlatilag úgy, hogy nem volt a két munkahely között kieső idő.

Itt köszönetet mondanék minden ismerősnek és barátnak aki segített vagy csak felajánlotta a segítségét és különösen álláskeresési coach-omnak Pulusnak akinek immár a második állásomat is köszönhetem :). Köszi Pulus!

Mindeközben a házunkat a meghirdetés után három héttel álomáron eladtuk (licit alakult ki rá) egy nagyon-nagyon szimpatikus vevőnek. Ezt elsősorban a feleségemnek Nikinek köszönhetem, aki ideköltözésével kipofozta és lakájossá tette a házat, rábeszélt a három k-ra (kutya, kanapé, kandalló) és a házat az érdeklődőknek megmutatta. Ez a megmutatás egy két éves kisördög (vagy kisangyal ez másodpercenként változik) mellett nem kis mutatvány. Köszönöm Niki!

Nézzük csak az életünk a kezdeti nehézségek után új irányokat vett, feleségem ikerterhes, van állásom, sikerülni látszik az átköltözés minden klappol és akkor BUMM újra kopogtat a rák!

Hirtelen minden bizonytalanná vált. Viszont talán a támogató közeg erősebb mint valaha. Nem tudom, hogy vajon a közeg változott vagy talán én bízom jobban az emberekben, de valahogy ezt érzem.

Felelőtlenek voltunk? Talán egy kicsit igen, könnyen ránk lehet sütni ezt a bélyeget, hiszen annyi mindenbe belevágtunk… de azt hittük meggyógyultam, azt gondoltam sose kell még egyszer ezzel a betegséggel szembenéznem. Mikortól nem lettünk volna felelőtlenek? Hány évet kellett volna várnunk amíg életünk homokóráján pereg le a homok? Lehet biztosra menni? Hány lehetőséget kellett volna hagyni tovaszállni? Hogyan lett volna jó? … Vagy ez a jó? Ez az utunk? Lehet, hogy az életünk egy örökös küzdelem, és nem lesz megnyugvás soha? Vagy az élet ebben a régi házban szerette volna lezárni mindazt, ami fájdalmas vagy rossz a múltból, hogy az új házban tiszta lappal indulhassunk?

Azt hiszem ezek a kérdések pusztába kiáltott szavak, nincs rájuk válasz, ebben a pillanatban biztos nincs. Örülök, hogy vannak céljaink, hogy nem adjuk fel és konokul megyünk előre, ha esik, ha fúj. Nagyszerű lesz, hogy lesz két fiam a két lányom mellé, azt hiszem ennek minden apuka örülne, biztos vagyok benne, hogy klassz srácok cseperednek belőlük. A családi támogatást is sokkal erősebbnek érzem, krízishelyzetben sok minden kiderül és az emberek nagylelkűsége is sokkal jobban megmutatkozik, mint a hétköznapi szituációkban.