87. nap – 20200926

Fogy a centi, már csak 13 nap a 100. napig. Tegnap volt egy kis pitty-putty láz. A dokim folyamatosan csökkenti a gyógyszeradagomat párhuzamosan azzal, ahogy egyre több fotoferezis kezelésen vagyok túl. Ez egyrészt nagyszerű, hiszen amiket elhagyunk nagyon erős gyógyszerek, amelyek mellékhatásai, ha nem is most, de később jelentkezhetnek.

Most csak annyit érzek, hogy sokkal, de sokkal gyengébb és fáradékonyabb vagyok, tény, hogy többet is tudok aludni, nem pörgök annyira, sőt..   azért az elmúlt egy hónapban két szakmai tréninget tettem le, illetve most egy harmadikat nyomok, szóval unatkozni nincs időm. Nem voltak ezek tervezve, csak egyszerűen így jött ki a lépés.

A fejem beszorulna malacka odújába (mint Micimackó), kicsit meg van dagadva, hogy ezt a szteroid vagy a fotoferezis csinálja az nem egyértelmű, de majd minden elmúlik, ha végre vége lesz ennek a gyógyszerezési ciklusnak. A doki azzal viccelődik, hogy még púpom is nőhet, végülis kit érdekel, ha Quasimodo vagyok, amíg Esmeralda van mellettem 😉.

Szóval a tegnapi láz jól kiütött, jól be is ijedtem, de szerencsére, ahogy jött, úgy ment el. Ugyanígy a térdfájás is. Este már részt tudtam venni a tréningemen. Nem is akarok találgatni mitől volt, örülök, hogy már nincs.

Nikivel hétfőn megnéztük közösen egy filmet, nem tudom mikor volt utoljára ilyen, mondjuk ezt is két részletben sikerült 😊, de egyikünk se aludt el közben. Ha kis lépésekben is, de végre sikerült ezt is összehozni.

Sétát visszavettük minimálra, mondjuk azt nagyon jó látni, hogy a fiúk, mint a duracell nyuszik szaladgálnak, csodálom néha, hogy anyuék, hogy bírják. Mondjuk ahhoz képest, hogy másfél évesek, már elkerülik az árkokat, illetve az egyék akadályokat. Szóval viszonylag nagy biztonsággal lehet őket itt faluhelyen szabadon engedni. Persze azért szeretik kihívások elé állítani az embert 😊, de Fruzsi is sokat segít, ha arra van szükség.