64.nap – 20200906

Ez a hét sem volt eseménytelen, hétfő, kedden fotóferezis volt, ahol megállapították, hogy a vérlemezke számom erőteljesen lecsökkent. 30-40 körül mozog, a normál 150. Ez befolyásolhatja a további kezeléseket, mert a minimum szám a fotóferezishez a 20 (mértékegységet nem írok, mert én sem tudom)

Szerdán reggel 4-kor arra ébredtem, hogy nagyon fáj a térdem, elkezdtem nézni milyen fájdalomcsillapítóm van, de mindegyik itthon lévőnek fehérvérsejtszám és vérlemezkeszám csökkentő mellékhatását olvastam a papírján, de végül nem bírtam vettem be egyet.

Reggel hívtam az orvosom, küldtem képet stb. Lényeg, ami használ fájdalomcsillapító az rontja a vérképet, ami talán használ az receptes, váltsuk ki, teszteljük, addig jég. Azt fejtettük meg, hogy felvezetettem hétfőn, de a Bp.-i kuplungolást + alacsony vérlemezkeszámot nem bírta a lábam és bevérzett. Ja és a fejem is feldagadt. Másnapra berendelt az orvosom. A jég nagyon sokat segített, végül még egy darab kétes hatású (aminek nincs vérlemezkecsökkentő hatása) fájdalomcsillapítót vettem be, a többire elég volt a jég. Amire odaértem az orvoshoz már szépen leapadt a térdem és a fejem is. Minden tornától, sétától el vagyok tiltva, de ez érthető is, most is jég van a lábamon, pedig tegnap csak többet üldögéltem, mint szoktam.

Bár ezek nem hangzanak jól, azt gondolom jól vagyok a körülményekhez képest.

Sokat gondolkodtam a fotókon, de azt írtam a blog elején, hogy azért is írom, hogy segítsenek másoknak. Így felteszek néhány előtte-utána képet, ez nem a szokványos, itt most fordítva áll a dolog, illetve néhány küzdősportosat is.

Az egyik egy régi karatés kép (sapkás vagyok én), amire nagyon büszke vagyok, a három danos mesteremmel küzdök, persze minden komoly esély nélkül 😊.

Kyokushin karate

Volt egy brazil – jiu-jitsu edzőtábor Ausztriában, életem egyik legnagyobb megpróbáltatása, de szerintem minden résztvevőnek hasonló élmény volt és senki sem felejti el az tuti. A jitsura váltottam a karate után és ezt csináltam, amíg nem lettem beteg. Nagyon szeretem ezt a sportot.

Brazil Jiu-jitsu csapat Ausztriában, balról a harmadik vagyok én 😉

Illetve néhány félmeztelen kép a mostani viszonyításához, nem sok ilyen képem van, ezeket tudtam összeszedni.

Tisza-tavon
Jesoló – egyik első nyaralásunk Nikivel

Íme mostani állapot, amiről majd visszatérünk a kezdetekhez, ha újra mehet a torna. A szép barna bőröm a bőr GVHD eredménye, a legszerencsésebb GVHD ami létezik. A bevérzések a hasamon az alacsony trombocita (vérlemezke) szám és a szurik együttes hatásának eredménye. Remélem a trombocita szám stabilizálódik, még ha alacsony is marad és lesz lehetőség a fotóferezis folytatására.

Ja az olasz stílusú bajusz és szakáll a transzplant eredménye, meg úgy minden, csak ott nő még a szőr :). A nyakamon, meg a vállamon a beépített kanül látható a végét pont kitakarja telefon.

Ja a szarvasokról kialakult egy kis vita itthon, édesapám szerint reggel csak a tehenek bőgnek. Ez lehet, hogy igaz, de éjfélkor az erdőben biztos nem az elveszett Riska bőg mert 😊, meg a hangjuk is teljesen más, szóval a szarvasbőgés még mindig tart, de most éjfél és egy között ment az erdőben buli.

64.nap – 20200906” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Így van kitartás! Célba értek tuti!
    Egyik korábbi bekezdésedben írtad, hogy valaki csináljon már egy jó alkoholmentes sört. Sorstársként (HL – Sterilboxra várás 2 év CMR utáni relapszus miatt), nekem is előjött ez a kérdés. Viszont szembe is jött egy nemrég, A Dreher Vörös sör, ajánlom kipróbálásra (0,5%). Nekem nagyon bejött. Persze alkoholmentesekhez képest 🙂

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s