57. nap 2020. 08. 29.

Végre megvan a CT eredményem, ami további javulást mutat, nem sokat ment össze a tumor, de még mindig zsugorodik. 😊!!

Viszont a vérképem elkezdett elromlani, a vérlemezke és a fehérvérsejtszám is erőteljesen lecsökkent, így a szurik nyomán véreztem, illetve csúnya bevérzések keletkeztek a bőrömön. Nem szép és kicsit ijesztő is volt, de az orvosom hangolt a gyógyszerelésen, így már a hét második felében jobb a helyzet.

A fotóferezisem teljes egészében elmaradt a héten, viszont jövő héten már lesz, ráadásul átütemezték és 8 órára előrehozták, aminek örülök, mert így legalább nem vágja ketté a napomat.

A hét közepén éjszakánként sokat görcsölt a lábam, így nem sokat aludtam, de szerencsére mára már ez is sokat javult. A világ jelentős magnézium mennyiségét pusztítottam el …

A BK vírusra felírt gyógyszereket(pisilés) teljesen el tudtam hagyni, a női fogamzásgátlót is, itt nagyjából minden visszatért a régi kerékvágásba 😊, ez azért sokat javított a komfortérzetemen.

A napi sétát igyekszem tartani, de az alacsony trombocita szám miatt egyéb tornát nem mertem most csinálni, de a séta is eléggé kimerít ☹, bár a dokim azt mondja, hogy ez is nagyon jónak számít, hogy legalább ennyi megy.

Megjött az ősz, éjjel az ablakból hallom a szarvasok bőgését, ez azért elég vagány.

57. nap 2020. 08. 29.” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Super, csak így tovább! Puszi az egész családnak! Vigyazzatok egymásra! ❤️🍀🙏👍🍀🍀🍀🍀🍀

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s