Szerda este hazaengedtek a kórházból! Először nagyon örültem neki, hogy végre otthon lehetek, de azért voltak ambivalens érzéseim. A kórházban megvolt a napi rendszeresség, mindenki tudta mi a dolga és ha volt bajom, ha nem akkor is jött az orvosom legalább napi egyszer. Ez óriási biztonságérzetet adott.
Itthon nincs orvos és mindenkinek bele kellett jönnie ebbe az új rendszerbe, de most már szinte minden rendben van ezzel kapcsolatban is.
Ami szívás, hogy összeszedtem egy húgyúti fertőzést, ami egy elég szemét szövődmény, mert a normál embereknél általában ezt egy hét alatt kikúrálják, de a 37 napos transzplantosok akár hetekig is szívhatnak vele. Ez egyrészt baromira fáj, másrészt 10 percenként kell wc-re rohangálni, (tényleg annyi), hogy három cseppet produkáljon az ember. Ráadásul 3-4 liter folyadékot meg kell inni, hogy minél inkább tudjon ürülni a vizelet, hogy ne szaporodjon el a baci.
Vettek újra csontvelőmintát a csípőmből, az se volt kellemes dolog, de legalább nem tartott sokáig. Többek között arra kíváncsiak, hogy a donor sejtek, hány százalékban vannak jelen.
Egyébként meg nagyon jó itthon lenni, látni a gyerekek kópéskodását, Fruzsival is tudok kicsit beszélgetni és Budapestre elég heti 2x visszamenni kontrollra. Jó a levegő – most az én szüleimnél vagyunk egy kis faluban – van nagy kert, délután kiülök a gyerekekhez az árnyékba és nézem őket, ahogy a szüleimmel vagy Nikivel játszanak. Ezt nagyon jó látni, már nézni is fél gyógyulás.
Szüleim szerintem simán fiatalodtak tíz évet az elmúlt hónapokban, rengeteget segítenek nekünk. Szerencsére nyugdíjasok már és így minden energiájukat ránk szentelik.
Jövő héten szerdán vérképkontroll, sima CT, pénteken infúziós kezelés a terv.
Legyozlek NHL 