15 nap telt el az őssejttranszplantáció után, ami azt jelenti, hogy 14 napos vagyok! Az őssejtek elkezdtek megtapadni az első egynél nagyobb számosságú szám a 80 volt a 9.-napon. Azóta volt 2400 és 1050 is, mert hol kapok serkentőt, hol hagyják a csontvelőt magától dolgozni és ekkor még csökken a szám. Mivel az fehérvérsejtszám már 1000 felett van három napja már félsteril vagyok, ami azt jelenti, hogy az orvosok és nővérek már csak egy köpenyt vesznek fel ha bejönnek és a ruháimat sem kell már 140 fokon fertőtleníteni – -elég a vasalás.
Eddig, minden komolyabb mellékhatás nélkül megúsztam a dolgot, volt torokfájás, volt láz, de mindenre volt eddig orvosság, persze a gyógyszerek mellékhatásai azért néha megviselnek. Most annyi szteroidot kapok, hogy képtelen vagyok aludni, este 11-től reggel 4-ig alszom, meg maximum délután egy negyed órát. Ja és úgy hullik a szakállam, hogy pár napon belül nem marad belőle semmi, leginkább valami vedlő kóborkutyához hasonlít a fejem, mert vágó-nyíró szerszámot nem lehet behozni.
Szóval sok időm van, nem unatkozom, végre rávettem magam, hogy megnézzem, hogyan működnek az excel makrók és végre volt időm és energiám megcsinálni azokat a makrókat, amelyek megkönnyítik a mindennapi munkámat. Illetve előadást gyártok, megtanulok új programokat és lassan több éves tervvel rendelkezem, mit és hogyan fogok a kertben megcsinálni 😊. Ilyenek az elméleti szakemberek, tele vannak tervvel, de egy szöget se tudnak beütni a falba, mindeközben a feleségem mindamellett, hogy főz, mos, vasal rám, fúr-farag az új házban, már profi IKEA asztalos és szaniter szerelő. És a mester nagyon büszke a tanítványára.
Sokan kérdezik, hogy mennyire rossz itt bent egyedül, hogyan bírom a bezártságot. Röviden jól, mint fentebb írtam, marha jól elfoglalom magam, élvezettel dolgozom, hogy senki nem zavar, mindenki, aki bejön ebbe a szobába orvos/nővér kedves velem – még akkor is, ha meg akarnak szúrni vérvétel miatt.
A látogatók, telefonáló barátok kedvesek, szüleimmel ennyit nem beszéltem az elmúlt két évben, mint most. Tény, hogy kapok nyugtatót 😀 és az is tény, hogy a szervezetem egyelőre jól viseli a megpróbáltatásokat, szóval inkább olyan ez, mint egy kényszernyaralás vagy szanatórium, sokkal-sokkal rosszabb is lehetne és lehet, hogy még sokkal, de sokkal rosszabb is lesz az állapotom, de azért remélem, hogy megúszom. Ami hiányzik a személyes kontaktus, az – hogy a feleségem kezét se tudom megfogni – nagyon nehéz. Hiába van itt, a hangját is csak a telefonon keresztül hallhatom. Vágom a centit és remélem 100 nap múlva, amire a centi elfogy (IKEAS- szerezd be, ha jössz transzplantáltatni magad 😊) meg tudom ölelni a feleségem és a gyerekeim. Viszont a technika vívmányai nagyon jó, hogy velünk vannak (videochat, internetes telefonálás), mert így szinte minden nap láthatom őket és ez kicsit segít túllendülni a nehézségeken.
És mi van a tumorral kérdezhetnénk: a rövid válasz nem tudjuk. Tegnap voltam CT-n, de a CT maximum a tumor méretéről tud majd bármit mondani, az aktivitásáról semmit, szóval nem tudom előrébb leszünk-e ha meglesz az eredmény. Talán az is látszik majd, hogy a trombózis felszívódott-e már. Vagy hogy a tumor kiterjedt vagy visszahúzódott. De még nincs eredmény, hétvégén csak egy ügyeletes orvos van, akit talán majd 5 percre látok. Ez egyébként jó, mert akkor tudom, hogy nálam nincs nagy hiba és igenis inkább ott legyen, ahol nagyobb szükség van rá.
Egyelőre várok tovább, még a sok gyógyszer miatt kell az orvosi felügyelet. Az, hogy mikor mehetek haza teljesen bizonytalan, , de egy kicsi esély van rá, hogy már az új házba érkezem!
Legyozlek NHL 