Hangyaf*sz

Bent vagyok már a steril boxban. Ez egy kb. 3×4 méteres szoba, egy ággyal, mobilwc-vel, asztallal, szekrénnyel és van rajta két ablak is. Mosdó, folyóvíz nincs a fertőzésveszély miatt a mosakodás lavorból történik. Már a bejutás kalandos, le kell zuhanyozni, fertőtlenítőszeres tusfürdővel, utána steril ruhába kell öltözni, majd 20 méter után a sterilszoba ajtaján le kell venni a steril ruhát (maszk, sapka, kesztyű, köpeny, lábzsák) és a szobába anyaszült meztelenül léphet be az ember. De nem a padlóra, csak kizárólag a papucsba. Bent már várt a ruhám, a pizsinadrágom helyett viszont egy sapkát készítettek ki 😊, de meglett a pizsinadrág is gyorsan.

Amit lehet azt egy zsilipelt szekrényen keresztül adnak be, persze néha bejön orvos és nővér, takarító, de ők is teljesen beöltöznek. Kesztyű, sapka, maszk, köpeny és ők is papucsot cserélnek a belépéskor. Az infúzió is kívül van, egy rúgós (spirál – ami könnyen nyúlik) csövön keresztül folyamatosan rá vagyok kötve. Az ágyneműt is én cserélem (naponta), amíg képes vagyok rá.

Nagyon vártuk a hétfői PET-CT eredményt bízva abban, hogy valami jót fog mutatni, ehelyett teljesen elkeserítő a lelet. Mivel emailben én is megkaptam, már előbb tudtam, mint az orvosaim, de bíztam benne, hogy tudnak valami bíztatót mondani, de nem tudtak.

Két opció van, vagy hazamegyek és van még egy kis időm a gyerekeimmel a családommal.

Vagy vállalom, hogy egy hangyaf*sznyi esélyért jó eséllyel nagyon kemény tortúrákon fogok keresztülmenni.

Időt kértem. Nagyon kevés információ alapján viszonylag gyorsan kellett dönteni, mert egyből indítják a kezelést, ha bevállalom.

Jó eséllyel a második opció is lehetőséget ad arra, hogy még hazajussak a kórházból mielőtt a dolgok rosszra fordulnának, ez talán a legfontosabb, hogy még így is találkozhatok a családdal. A második opcióban van egy kis esély még a gyógyulásra, lehetek az az egy, aki meggyógyul. Lehet, hogy „csoda történik”. LEHET.

Az első opció biztos találkozás a családdal és biztos halál rövid időn belül (1-2 hónap).

Nem kevés dolgon mentünk keresztül eddig és úgy érzem, nem adhatom fel. Bár ez nem a célegyenes, de mégis lehet, hogy a célba érünk, ha nagyon nagy szerencsénk van. Óriási erőfeszítés a család részéről is. Én is unom már ezt a szélmalomharcot és azt gondolom a körülöttem lévők is elfáradtak. Nikinek is azt mondtam, hogy féltem mert már így is nagyon sok minden van a vállán és nem tudom meddig bírja még. Biztatott, hogy még bírja, de nehéz nézni, hogy az egyik ember megszakad én meg maximum dirigálni tudok.

Belevágok, megpróbálok meggyógyulni. Ha az orvosok nem küldtek egyértelműen haza ez számomra biztató. Az LDH szint is jó, ami kicsit ellentmond a PET-CT-nek. A PET-CT időzítése korai volt, túl közel volt a sugárkezeléshez és a kemoterápiához is, de az elkövetkezendő időszakban nincs rá lehetőség ezért meg kellett csinálni. Akármi is lesz, példát is szeretnék mutatni, vagy csak a szeretetemet kifejezni a gyerekeim iránt, hogy nem adom fel, mert tudom, hogy szükségük van rám és bármit megtennék értük.

Az ő helyükben én biztosan nehezen bocsátanám meg, hogy miért nem küzdöttem a végsőkig.

Ja és nem utolsósorban, egyszerűen szeretnék még élni. Sok tervem van és sok tennivalóm. Például szeretnék még reggel úszni a Balatonban, amikor még nincs senki, tiszta a víz és simogat. Szeretnék a feleségemmel kávézni a tengerparton, miközben a gyerekeink kavicsot dobálnak a vízbe, szeretném látni milyenek lesznek a lányok pasijai és a fiúk barátnői. Szeretném elmondani nekik, hogy mennyire szeretem őket minden egyes nap, akkor is amikor a legnagyobb hülyeségeket csinálják és leüvöltöm a fejüket. Szeretnék a barátaimmal grillezni, a pác-ot természetesen Niki készíti, miközben a gyerekeink játszanak a kertben. Szeretném megélni, hogy végre csináljon már valaki egy jó alkoholmentes sört vagy fröcssöt, mert a kezelések után nem igazán lehet alkoholt inni. Szeretnék Nikivel még elmenni a kedvenc pizzázónkba és megtanulni úgy mondani a pizzát, ahogy ő szereti. Szeretnék még motorozni Nikivel, olyan sokat, hogy fájjon a fenekünk 😊. Hullócsillagokat nézni és végre megnézni a családdal a szentjánosbogár rajzást. Sokat túrázni együtt a családdal és megszerettetni velük a természetet, megismerni a gombákat, növényeket. Csinálni egy gépet, ami kimagozza a som-ot, szeretnék újra rendesen dolgozni, bosszankodni a dugóban és azon, hogy miért nem működik a klíma az irodában, szeretném elkísérni a kicsiket az oviba vagy a bölcsibe, szeretnék újra síelni menni és forró húsleves enni a hüttében stb.

Mi lesz más, mint előre gondoltam. Az öcsém sejtjeinek idegen testek a szervezetemben és immunválaszt válthatnak ki. Normális esetben – ha nincs aktív betegség – akkor ezt az immunválaszt elnyomják, hogy ne szenvedjen a beteg. Az én esetemben viszont erre játszanak, hogy ez az immunválasz elpusztítja a rákos sejteket és valószínűleg mást is megtámad. Itt bízhatok abban, hogy szerencsém lesz és csak a bőröm készül ki, rosszabb esetben hányás, hasmenés, láz, belső szervek bármi károsodhat.

Itt tartunk most, ha lesz erőm és történik valami, akkor írok még.