Túl vagyok a kemoterápiákon és a sugárkezeléseken is. Egyre kevesebb az az idő, amikor jól vagyok, most már szinte állandóan szenvedek valamilyen mellékhatástól, ezekre próbálok úgy tekinteni, mint valamiféle edzésre, ami felkészít a steril boxos létre. A steril boxos lét itt kopogtat már az ajtóban, jövő héten a sokadik COVID teszt és vérvétel után, csütörtökön megkezdődik amire már régóta készülünk, az őssejt transzplantáció.
Most az LDH szintem megint rendben van, szépen beállt normál szintre a kemoterápia és sugárterápia illetve a gyógyszerek használtak! Örülök, hogy vannak gyógyszercégek és folyamatosan keresik a megoldásokat ezekre a ritka betegségekre is. Ha 10 évvel korábban jön ki rajtam ez, akkor már nem tudnék blogot írni, mivel ezek a gyógyszerek nem léteztek abban az időben. Szóval mondhatni, hogy szerencsés vagyok a szerencsétlenségben.
Valahogy így alakult ez az egész, mindig volt egy kis szerencsénk ezen a nehéz úton, aminek remélhetőleg lassan a végére érünk. Így volt a kölcsönlakással is, mert azt most sikerült eladni két év után, vagy az izraeli tartózkodással, a hazatéréssel, a gyógyszerek beszerzésével. Persze a legtöbb azért nem hullott csak úgy az ölünkbe és nem kevés idegeskedéssel járt amire a pozitív végkimenetel összejött, de végül összejött.
Nagyon örülök, hogy az öcsém bevállalta a donorságot, fokozatosan derültek ki izgalmas vizsgálatok, amiket bátran, zokszó nélkül viselt és hála istennek a munkahelye is támogatta ebben.
Nem tudom, hogy a boxban mi lesz, de valószínű az első három hétben semmihez se lesz kedvem, de ha kijöttem, folytatom a blogot, bár remélem már nem sok írnivaló marad addigra.
Legyozlek NHL 