CART Státusz 20200330

Ma volt az első kontroll miután hazaengedtek a kórházból. Azt tudni kell, hogy csak úgy engedett el a doki, hogy vigyáz rám a feleségem, egyedül nem is engedett volna haza, csak ma. Azért valamit tudnak, mert azóta se láz, se semmi komoly tünet és enni is háromszor eszek köszönhetően Niki nagyszerű reggeli – ebéd – vacsora kombóinak. Szükség is van erre mert 7 kg megint lement a kórházban.

Az első napokban nagyon gyenge voltam, de fokozatosan erősödök, de azért délután még alszom Fruzsival, hogy végigbírjam a napot. Az utóbbi három napban már sétálunk is a háztömb körül, hogy edződjek, jól is jött ez, mert a kórház nagyon nagy, ma is rengeteget sétáltam.

Volt vérvétel, röntgen, orvosi konzultáció, illetve a betegügyintézőnél is többször jártam. Most már teljesen biztos, hogy a tumor növekedése átmeneti volt. Ez az átmeneti növekedés a CART sejtekre adott hirtelen reakció volt csak, a rákövetkező röntgen képeken már a tumor egyértelmű csökkenést mutat. Persze az orvos mutatta nekem a képeken, de én csak a foltokat láttam, hogy egyre csökkennek. Kérdeztem, hogy most örülni kell ugye, ő pedig bólogatott. Minden érték jó irányban mozog, a vérben lévő rákos sejteket jelző LDH már közelít az egészséges emberek LDH értékéhez (volt ez 3x 4x -es is.). Amikor ezt megmondták kijöttek a könnyeim, a CART sejtek működését jelző CRP érték még magas, ami azt jelenti, hogy még ezerrel dolgoznak 😊.

A doki elégedettnek tűnt és én is nagyon örülök, mert a kezelés most már biztosan működik. Azt csak a PET-CT után lehet megmondani, hogy meddig jutunk el a gyógyulásban, de az elmúlt egy évben még nem voltam ilyen közel hozzá. Most már le merem írni, hogy nem volt hiába ez a sok nehézség, amelyek során ideáig eljutottunk, tényleg felcsillant a gyógyulás lehetősége. Nem lehet szavakkal kifejezni mennyire örülök ennek!

Mivel még nagyon magas a CART sejtek aktivitása, ezért a doktor úr elhalasztotta a PET-CT időpontját. Egyedül a PET-CT mutatja meg a tumor aktivitását és hogy minél biztosabbra menjünk a végleges diagnózisban a későbbi dátumot jobbnak ítélte meg.

Egyrészről az eszem azt mondja, nekünk most már majdnem mindegy, hogy egy hét ide vagy oda, amúgy sincs járatunk hazafelé, addigra talán változik a járványügyi helyzet is és kiderül, hogy hipp-hopp mehetünk haza. Persze másrészről szívem szerint meg már nagyon mennénk, hogy a megszokott környezetünkben élhessük a mindennapjainkat, de azt gondolom, ha már ennyi energiát beleöltünk ebbe, akkor ezt még kibírjuk, hogy egy végleges diagnózissal mehessünk haza.

Következő kontroll egy hét múlva, PET-CT két hét múlva.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s