CART első nap

Ma elindult végre, amiért idejöttünk Izraelbe, a CART terápia. 13:00-ra jöttem be a kórházba, vettek vért, csináltak egy röntgent mert a pickline (erről írok később) nem adott vért. Egyedül vagyok a szobában, ami nagyon modernek néz ki, és ez a felszereltség, így elsőre kicsit sokkoló is, hiszen ilyen helyeken csak nagyon beteg emberek szoktak lenni..

Van külön fürdőm, WC-m, amit a látogatók sem használhatnak, nagyon komolyan veszik a higiéniát, mindenhol plakátok vannak a kézfertőtlenítőkről, a szobában is van két flakon, plusz a fürdőben is. A szoba fel van szerelve mikrohullámú sütővel, hűtővel, a látogatók bőrfotelben ülhetnek, szóval nagyon kényelmes.

Csütörtökön tettek be egy ún. pickline-t, ami olyasmi, mint a centrál vénás kanül, de itt a kezemből lógnak a csövek és nem a mellkasomból. Niki szerint ez is egy teljesen modern eszköz, legjobb, amit kaphatok, a fertőzésveszélyt csökkenti, meg a mindennapi szúrások számát.

Már folyik a kemoterápia, meg egy csomó extra folyadékot is kapok infúzióban, azt mondták, hogy az infúziós állvány a következő 1 hónapban elválaszthatatlan barátom lesz. A kemoterápia három napig fog tartani, aztán egy nap pihenő és ha jól számolok akkor csütörtökön megkapom a CART sejteket. Ma a CART -ért felelős doktor is bejött és mondta, hogy van elegendő CART sejt, szóval azzal minden rendben van.

A kórházi vacsora meglepő volt, nem tudom, hogy ez csak az első alkalom iránti tisztelet vagy mindig így lesz, mert volt leves, második, saláta, desszert.. Nem nagy adat, de itt a kórházban fekvő embereknek épp elég.

Nem mondom, hogy nem stresszelek, inkább azt mondhatnám, hogy nagyon is stresszeltem a kórházba történő megérkezés előtt. Ez engem mindig kicsinál, tele van az ember bizonytalansággal és az is látszik, hogy oroszórákon jobb lett volna figyelni 😊. Sok az oroszul beszélő nővér, takarító, nem sok mindenre emlékszem, de néhány szó, mondat azért beugrik. Most már kicsit megnyugodtam itt bent és nem is a mellékhatásoktól parázok, mert azokat tudják kezelni, sokkal inkább azon izgulok, hogy tényleg sikeres legyen a terápia.

Az elmúlt napok tényleg jól teltek Nikivel és a gyerekekkel, viszonylag keveset gondoltam a betegségre, voltunk újra Jaffa-ban, ahol most felmentünk a kívánságok hídjára Hannával és Fruzsival. Mindannyian kívántuk külön-külön. A hídon a  legenda szerinte a csillagjegyedre kell tenni a kezed a tengerre nézni és kívánni. Lefelé sétálva pedig megtudtam ki volt Androméda (nekem csak az Androméda köd(galaxis) után volt csak ismerős). Androméda a Jaffai király lánya volt a görög történetmesélők szerint, akit a király fel akart áldozni, hogy Poszeidón haragját enyhítse. Poszeidón azért gerjedt haragra mert a lányról azt híresztelték, hogy szebb, mint Poszeidón tengeri nimfái. Androméda szerencséjére pont arra járt Perszeusz, aki legyőzte a Poszeidón által küldött szörnyet, Kétót, majd feleségül vette Andromédát. A sziklák azóta Androméda nevét viselik. A sziklák a régi időkben egyrészt természetes kikötőt biztosítottak a városnak, másrészt biztonságot, ugyanis a sziklákat nem ismerő hajósok (kalózok) könnyen hajótörést szenvedtek rajtuk.

A fiúknak egyre nagyobb a mozgásigényük, nem lehet csak babakocsiztatni őket, a szobában egyre magasabbra kell pakolni a dolgainkat, mert mindent meg akarnak nézni, meg szeretnének kóstolni. Nagyon elevenek. Fruzsi imádja a tengert, szerintem egész nap ellenne a parton. Sokszor kihagyta délutáni alvást, mert alvás után már nem tudunk kimenni sétálni és egész klasszul bírta. Az is igaz, hogy így este hétkor már általában elalszik. Tegnap hazafelé elkapott minket az eső és annyira élvezte, hogy az Ének az esőben című szám jutott egyből az eszembe. Miután hazaértünk még kiment, nevetgélt és sétált az esőben, persze jól átázott 😊.

CART első nap” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s