Lassan körvonalazódik a kezelési terv. A tervezetthez képest egy nappal korábban be kell feküdnöm, azaz március 1.-én már a kórházban éjszakázom. Az ezt megelőző hét még jó sok vizsgálatot tartogat, mondhatták volna előre, hogy így tervezik, mert a nagylányom éppen most jön ki meglátogatni. Mindenképpen azt szerettem volna, hogy még a kórház előtt találkozzunk, mert utána teljesen bizonytalan mi hogyan fog történni.
Honvágyunk van. Egyikünk sem volt ilyen távol ennyire hosszú ideig. Ráadásul sem a héber, sem az arab írást nem tudjuk elolvasni. Nehéz megfogalmazni konkrétan mi hiányzik, talán a legjobban a mindennapjaink. A boltba, munkába járás, szomszédok, rokonok, barátok, a tárgyaink és itt nem a falon lógó Picasso képre 😊 gondolok, hanem inkább egy éles konyhakésre, a kedvenc csavarhúzómra vagy Fruzsi rollerére. Hiányzik a magyar táj, a magyar feliratok és sokszor a magyar vagy mondhatom, hogy az európai hozzáállás a dolgokhoz. Például az ikerbabakocsival nagyon sok helyen nem férünk el, a járdán, a boltban (nem fér ki a kasszánál-otthon nincs ilyen gond), a lakásunkhoz rést kell keresni az autók között, hogy haza tudjuk tolni a babakocsit. Persze ez lehet, hogy azért is furcsa, mert “falun” élünk otthon, de itt most szembetűnő a különbség. A mozgáskorlátozottak közlekedése se triviális sok helyen, ez is babakocsis tapasztalat. Hiányoznak az otthoni ízek, sose gondoltam volna 😊. Általában maximálisan élvezem az idegen kultúrák konyháját, de valami itt nem stimmel. Valószínű a hiba az én készülékemben van, mert Niki-nek nincsenek ilyen panaszai.
Mondjuk olyan húsleves főzött és olyan paprikás csirkét, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam utána. A haza ízek ugye :).
Mondjuk nagy tanulság, hogy jóval kevesebb tárgy elegendő az élethez, mint amennyit otthon birtoklunk, de a kényelmes élethez szükséges mennyiség valahol a kettő között van.
Nagy események nem történtek az elmúlt napokban, a kemoterápia levitte a rák aktivitást mutató LDH szintet 750-ről 400-ra és mindezt úgy, hogy nem omlott össze a vérképem, így vérkészítményt sem kellett kapnom.
Egyáltalán nem járhatok tömegközlekedéssel, így a kórházba taxival járok, de pl.: ha lesétálunk a tengerpartra akkor, ha fáradt vagyok, az elektromos rollert választom inkább. Valamiért az influenzát az otthoni ködös, párás időhöz kötöttem, de mint kiderült, ennek nem sok köze van hozzá, itt is ugyanúgy van influenza a napos idő ellenére. Ezért is jobb választás a taxi vagy a roller.
Nikivel beszélgettünk, és ő azt mondta, hogy úgy érzi, hogy csak megy az idő amióta itt vagyunk Izraelben és gyakorlatilag csak „vagyunk”, nincsenek olyan célok előttünk amiért mi konkrétan tenni tudnánk. Én kicsit másképp élem meg ezt. Azt gondolom édesapaként keveseknek adatik meg, hogy ennyit lehessenek a gyerekeikkel, mint én. Természetesen a helyzet nem olyan, hogy bárkinek kívánnám, de annyira más együtt lenni velük egész nap, ahhoz képes mint, hogy az ember elmegy reggel és este jön haza. Szerintem teljesen más a kapcsolatom így a picikkel, mint a nagylányommal, aztán persze majd 20 év múlva kiderül, hogy bármit befolyásol-e ez vagy csak nekem jó. Mindenesetre jó sokat velük lenni, de azért néha el is menekülnék.
Mindjárt 23.-a és indul a car-t sejtek gyártása, itt vasárnap indul a hét.
Legyozlek NHL 