Első benyomások

Nagyon sok minden történt velünk az elmúlt pár napban. Már semmi sem úgy van, ahogy eredetileg terveztük. Beszéltünk a CAR-T specialistával, aki elmondta, hogy a labor éppen átépítés alatt van, így február 23.-áig nem fogják tudni elkészíteni a gyógyszert. Ezzel azt is mondta, hogy márciusban szinte biztosan nem tudunk hazamenni. Persze az ideszervezett szülők, így nem jókor jönnek, de majd újra szervezzük a dolgokat. Megint. Mindenesetre a kórház elvégzett egy csomó vizsgálatot és vasárnap meglesz a sejtek legyűjtése is, így azzal már nem kell foglalkozni a szer előállításakor.

Mivel az utolsó kemoterápia és CAR-T terápia között hosszú idő telik el, ezért közben kapnom kell egy újabb adag kemoterápiát is, immunterápiával kiegészítve. Erre jövő hét közepén kerül sor, ezek mind újonnan engedélyezett szerek.

A koordinátorunk nagyon segítőkész, tényleg utánamegy mindennek, az immunterápiás szer beszerzése se egyszerű. Első körben telefonon keresztül kérték a bankkártyám adatait :o. Végül mégsem kellett megadnom, de biztonsági szempontból azért ez elég hajmeresztő. A bankkártyáknál sehol sem kérnek PIN kódot, mindenhol a mágnesszalagot használják. Ez is fura volt egy technológiailag jóval fejlettebb országtól.

Mindenhol építkeznek. De tényleg, bárhova megyünk vagy az utat túrják vagy a járdát vagy házat építenek.  A közlekedési dugók állandóak, Tel Avivban nincs kötöttpályás közlekedés, most építik a metrót és a villamost is. A meglévő 50 éves házakat lebontják és miközben az építtető fizeti a bent lakók lakbérét addig újra építik a házat erősebb vázzal (a földrengések miatt – aha), garázzsal, plusz emelettel, óvóhelyiséggel.  A jobb részeken, rengeteg zöld van a házak között, gyönyörű virágok, pálmafák stb.

Sok magyar származású emberrel találkozunk, tegnapelőtt a PET-CT-re várva egy Munkácsból származó bácsi szólított meg minket. Gyerekkora óta nem beszélt magyarul, de jobban beszélt, mint némelyik egy évre kiszabadult, majd visszatért hazánkfia 😊.  Elég jól elbeszélgettek Nikivel mert a PET-CT vizsgálat kb. 1,5 óra elkülönítéssel jár.

Talán a legnagyobb különbség eddig, hogy minimális a várakozás a magyarországi tapasztalatokhoz képest.  A PET-CT volt az egyetlen kivétel, mert az otthon nagyon jól szervezett. 

A szervezettség is érdekes, mert beteg koordinátor nélkül elveszettek lennénk, ez egy baromi jó intézmény, szerintem otthon is nagy segítség lenne egy ilyen az orvosoknak.

Fantasztikus idő volt eddig, ez azért jó mert sokat sétálunk. Ez minden szempontból jó, erősödök, jó levegőn vagyok, meg kicsit ki is kapcsol. A kórház melletti rész milliomos negyednek tűnik, nagyon szép házak vannak, buja növényzettel.

Barátaink elvittek minket Jeruzsálembe, megnéztük Krisztus sírját és a mennybemenetelének helyét. Ez egy olyan hely, amit szerintem vallásosságtól függetlenül látni kell, megérint a hely atmoszférája. Később lesétáltunk a siratófalhoz és nagyjából én itt ki is fáradtam teljesen. Az óváros tényleg gyönyörű és nagyon jó hangulatú. Éppen megpihentünk, amikor hívtak a kórházból, hogy kell még egy vérteszt ezért azonnal vissza kellett indulnunk.

A vértesztet megcsinálták a következő lépés a t-sejtek legyűjtése lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s