Legelső hely ahová írtunk még októberben a car-t sejt terápia kapcsán, az Izrael volt. A doktornő, aki kezelt még az Országos Onkológiai Intézetben, részt vett egy előadáson Németországban és innen volt meg a car-t technológiával foglalkozó előadónak az email címe. Sajnos innen nem kaptunk választ és mivel a Yescarta, Kymriah vonalon gondolkodtunk (nem is tudtuk, hogy van más) ezért olyan kórházaknak írtunk, ahol tudnak ilyen kezelést biztosítani.
Nem sok helyről jeleztek vissza, amellett, hogy München volt a legolcsóbb, ez volt a legkönnyebben megközelíthető hely is. Rengeteget kellett fordítani, leleteket, mindenféle vizsgálatokat, amelyekben az orvosok végig partnerek voltak. Szinte biztosak voltunk benne, hogy ide megyünk, már az előzetes vizsgálat idejét is lebeszéltük.
Időközben – a Szent László Kórházban – újra felmerült Izrael lehetősége és elkezdtem újra utánakeresni az interneten. Már a kórházban feküdtem, amikor sikerült felvenni a shebaonline.org-gal a kapcsolatot. Minden adat megfelelőnek tűnt, a szövettant kivéve, amiből kellett egy újat, pontosabbat csináltatni. Viszont a szabályozás nem teszi lehetővé, a fekvőbeteg ellátás alatt lévő beteg újból szövettani analízisét, sőt a kórházból történő kiengedés után 10 nappal lehet csak ezt a vizsgálatot elvégezni.
De nem hagytuk annyiban, feleségem felhívta a Kék Golyóban a patológiát és megkérdezte, hogy nem tudják-e megnézni a korábbi vizsgálatokból a szükséges adatokat és ez volt a szerencsénk, mert meg tudták, csak a korábbi szövettani eredményben nem lettek leírva.
Az új szövettani eredményeket azonnal elküldtem az izraeli kapcsolattartónak, aki néhány napon belül (épp amikor a NLC-val forgattunk) jelezte, hogy mehetünk és küldte az előzetes árajánlatot, amelyen lényegesen kisebb összeg szerepelt mint a németen. Sokkal közelebb kerültünk a célunkhoz, nagyon örültünk!
Hogyan lehet ennyivel kevesebb az összeg? Az izraeliek saját car-t sejt laborral rendelkeznek és nem a két ismert gyógyszergyár termékét használják. De többet nem igazán tudunk erről mondani, talán annyit, hogy az orvosaink biztattak, hogy bátran vágjunk bele!
Viszont az izraeli orvos azt javasolta, hogy menjünk, ahogy tudunk és utána csináljuk meg az őssejttranszplantációt. Ez ellentmondott annak, amit előzőleg az orvosom mondott, aki először az őssejttranszplantációt javasolta és utána a car-t sejt terápiát. Az igazság az, hogy bármelyik sorrend megfelelő lehet, de a repülőút miatt jobb, ha az őssejt transzplantáció van a második helyen.
Nagyon rosszul éreztem magam ettől, nem is tudtam, hogyan fogom ezt az ellentétet feloldani. De feleslegesen aggódtam, mert a magyar orvosok elfogadták az izraeli kollégájuk javaslatát. Nagyon jó érzés az, hogy több okos ember, minden paramétert mérlegelve újra és újra akár magát felülvizsgálva egy jobb döntést tud hozni. Engem ez nagyon megnyugtat. Nem rivalizálást látok, hanem a betegség legyőzéséért folytatott együttműködést.
Szerencsére megvan az a pénz, amivel el tudunk indulni, az első 100.000 dollárt már utaltuk is, amint átér az utalás jelentkeznek, hogy 100%-ban visszaigazolják, hogy január 26. a kezdő dátum! Az útleveleink kész vannak, a gyerekeké folyamatban. Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy lehetővé tette, hogy már most el tudunk utazni és nem kell tovább várnom, elsősorban feleségemnek Nikinek, aki addig rágta a fülemet, amíg elindítottuk a gyűjtést decemberben. Ha ezt nem tesszük meg, hiába az adakozó és segítő emberek, egyszerűen kevés lett volna az idő ahhoz, hogy az információ eljusson az emberekhez.