Végre itthon vagyok. Talán az utolsó este volt a legnehezebb a kórházban. Az őssejtgyűjtés során a második alkalommal gyűjtött mennyiséggel sikerült a biztonságos és a legjobb lehetőségeket biztosító ötös szintet elérni. Tényleg jó volt felmenni a szobámba, megvacsorázni a feleségem által behozott ételből és pihenésképpen sorozatokat nézni. A doktornő benézett este, ő közölte velem, hogy jól sikerült a gyűjtés és beszélgettük a kezelés további lépéseiről. Hogyan történik a transzplantáció, mire kell számítsak, ők hogyan, milyen protokollal kezeltek volna, ha náluk vagyok már a kezdetektől.
Sok(k) volt. Annak ellenére, hogy igazából nem nagyon volt új információ. Már a beszélgetés során viccesen jeleztem, hogy szorít a mellkasom, amiből végül lett egy EKG. Fizikailag minden rendben volt, bár az ionháztartás egyensúlya kicsit megborul az őssejtgyűjtés során, folyamatosan adagolták a kálciumot, káliumot, magnéziumot, hogy minden rendben legyen. Éjjel még vagy négyszer ébredtem és nem tudtam, hogy álmodok vagy képzelődök, erősen vert a szívem, csengett a fülem, kiszáradt a szám, levert a víz „sárga” ízt éreztem a számban. Ezt nem tudom megmagyarázni, egyszerűen így érzem. A reggeli vérképpel is minden rendben volt. Egyszerűen lehet, hogy sok volt az ionok változása, a fehérvérsejtek számának fokozása és az, hogy végre sikerült elérni a célt.
22 napnyi (vagy lassan 2 évnyi?) stressz jött ki rajtam, sajnos még itthon az éjjel is voltak ilyen pánikrohamaim, bár jóval enyhébbek. Éjjel felébredve a viharos szél és a mozgó növényzet által keltett fényjátékok nagyon félelmetesek voltak.
Egyébként nagyon jó itthon, Fruzsi szinte el se mozdul a közelemből, kenyérre lehetne kenni, ezalatt a 22 nap alatt is rengeteget fejlődött. Megbeszéltük, hogy mindkettőnket doktornéni gyógyít, ha betegek vagyunk 😊, illetve rengeteget mesélt és játszottunk együtt. A fiúk is sokat mosolyognak, megtanultak gurulni, már begurulják az egész házat. Hiányoztak már nagyon. Hanna is meglátogatott vasárnap délután, vele is nagyot beszélgettük, pont volt 1,5 óránk kettesben, mikor a picik aludtak és Niki vásárolni ment.
Itthon sokkal gyorsabb a regeneráció. Egyrészről más itthon enni, mint a kórházban, még ha az ennivaló ugyanaz (ott is a feleségem főztjét ettem), akkor is más ezt megosztani az ember szeretteivel. Másrészt a kórházban az ember javarészt fekszik, a mozgás nehézkes a szinte folyamatos infúzió miatt. Itthon sokkal nagyobb a késztetés az ágyból való kikelésre, hiszen akár legyengülve is tud az ember apró dolgokat csinálni, akár legyen szó valami konyhai munkáról vagy a gyerekekkel való foglalkozásról.
Legyozlek NHL 