Néha az ember onnan kapja a legtöbbet, ahonnan a legkevésbé várja és akkor amikor a legkevésbé várja. Lett egy motorom, amit olyan emberektől kaptam, akikkel egyáltalán nem tartottam szoros kapcsolatot. Olyan emberek (is) vigyáznak a gyerekeimre, akiket 4 éve tervezünk meglátogatni, de sosem sikerült, régi munkatársak, ismerősök bukkannak fel és mindent beleadnak, hogy lelket öntsenek belém. Niki, találóan meg is kérdezte, hogy miért nem tartjuk ezekkel az emberekkel a kapcsolatot? Magam sem tudom, de most elhatároztam, hogy ezen emberek zömével szeretnék legalább évente egyszer találkozni. Isteni kajákat szoktunk grillezni! Persze az is eszembe jutott, hogy mi lenne, ha mindenkit, aki adakozott, meghívnék egy kávéra, ha meggyógyultam, de ezt sem anyagilag, sem idővel nem bírnám 😊.
Egy biztos, emberségből is óriási leckét kaptam, nem hiszem, hogy képes lettem volna annyit adni, mint amennyit kapok egyes emberektől.
A motorra még visszatérnék, amióta az első etapból kigyógyultam azóta nézegetem az ilyen típusú motorokat. Nagy álmom volt ez a típus, de ikreink fogantak így a dolog álom maradt. Egyet meg is néztem még tavaly ősszel, de végül nem vettem meg. Aztán áprilisban kiújult a betegség újra, így az álom továbbra is álom maradt, de az álmodozás folyamatos volt, egészen a tegnapi napig. Igazából el se merem hinni.
Az új munkahelyem is folyamatosan támogat mindenben, igyekszik támogatást szerezni, rugalmas munkaidőt biztosít és mindezt úgy, hogy gyakorlatilag az első munkanapomon derült ki, hogy visszaestem.
Kicsit a jelenlegi helyzetről, 24.-e van, várunk a vérképünkre a szobatársammal. Kecsegtetnek, hogy talán élőben is láthatom a gyerekeim örömét és a karácsonyfát. Betegként nem sajnáltatnám magam emiatt, viszont azok az emberek, akik minden évben itt vagy bárhol máshol dolgoznak azok mindenképpen kivételes tiszteletet érdemelnek!
Sokan keresnek meg alternatív terápiás javaslatokkal a legenyhébbtől a legextrémebbig. Először is köszönöm mindenkinek a jószándékát! Ezekben a kérdésekben elég merev voltam, de már sikerült túlléptem a saját határaimat. Van néhány, amit már alkalmazok, ezek mindegyikéről egyeztettem az orvosaimmal is.
Mindenkinek Boldog Karácsonyt és Kellemes Ünnepeket Kívánok!