Harmadik keytruda

Még nem tudunk semmit, CT is csak október 18.-án, ennek eredménye csak a negyedik keytrudával együtt lesz meg.

Próbáltam kiszedni a dokiból, hogy az általam talált kezelésről mi a véleménye, de a válasz elég lesujtó volt. A kezelések halálozási aránya 50%-os, ráadásul sokszor vissza is esnek a betegek. Ezt még úgy is nehéz megemészteni, hogy ezekre a kezelésekre a betegek már elég rossz állapotban érkeznek. Europai kezelésre bekerülni lehetetlen, legalábbis nekik nem sikerült, viszont Kínába már küldtek ki beteget. Ennek önköltsége 30M Ft, de egyelőre nem tartunk itt.

Azt mondta még, hogy a következő alkalom mérföldkő lesz, mert akkor derül ki, hogy hatásos-e a jelenlegi kezelés. Még gondolkodik azon, hogy valamilyen tablettával kiegészíti ezt a kezelést. A protokoll már rég nem létezik erre az állapotra, a protokoll szerint már a transzplant után kellene lábadoznom.

Jelenleg azért kapom a kezelést, hogy eljussunk a transzplantig, nagyon bízom benne, hogy sikerül!

Egyébként jól vagyok, a mellékhatások minimálisak, járok dolgozni, ha nem tudnám, hogy beteg vagyok talán nem is gondolnám, hogy az vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s